2012. április 20., péntek

Akkor csapjunk bele a lecsóba!

Sziasztok!

Majdnem egy év telt el azóta, hogy átléptem volna kicsi országunk határait, na meg persze ezzel együtt csaknem egy éve nem írtam semmi hülyeséget, okosat, érdekeset, de még unalmasat sem. Bevallom, kicsit hiányzik. Mindkettő. Nem kicsit, nagyon! Szerencsére akadtak szép számmal, akik szívesen olvasták az előző blogom jeges kalandjaimról a messzi Finnországból.

Szóval úgy egy öt perc alatt kitaláltam, jól megterveztem, és létrehoztam egy új blogot, amiben mindenféle agymenésemet ki fogom fejteni. Akkor, amikor éppen nem utazom, arról, hogy merre lehetne, vagy kellene menni, és ha pedig kerekek, szárnyak, hullámok, vagy akár négy láb (mert ugye egyik legnagyobb vágyam egy lovastúra Mongóliában) kerül alám, azonnal tudni fogtok róla, amint ha nem is toll meg papír, de legalább egy billentyűzet akad a kezeim közé.

Vagabond lett a blog neve, ami ugye angolul csavargót jelent, szóval minden egyes világcsavargásom itt szeretném majd leírni. (Remélem minél több világcsavargásom) Ha pedig nem utazok, akkor megosztom veletek az érdekesebb ötleteimet.

Ha valahova megyek, legyen az belföld, vagy külföld, szeretek mindent magam felfedezni, magam kitalálni, hogy mi az, ami érdekes egy városban, országban, igyekszem azokat az élményeket keresni, amit egy átlagos turista nem találna meg. Ígyhát az előre szervezett, lusta, gépies csoportos kirándulásoktól biztosan meg fogom kímélni a kedves közönséget…

Csapjunk is bele a lecsóba!
Fura volt ez a magyar tél a tavalyi után, az biztos. Nem azért mintha hiányoznának a reggeli -30 fokok, meg a rövidke nappalok, de sajnos az idén tuti nem fogok májusban hógolyózni, és errefelé a részeg öregemberek sem táncolnak úgy a bárokban, mint egy csípőficamos kenguru, mindannyiunk örömére.
Nem léptem át a határt már jó ideje. Benne van a kilométerhiány a lábamban. Ez első ránézésre úgy tűnhet, hogy nem szeretek itthon. Talán nem szeretem a magyar politikusokat, nem szeretem a magyar gazdasági helyzetet, de az országot annál inkább. A probléma az, hogy sokan ezt a két dolgot nem tudják különválasztani. Ezért sajnos lassan a köztudatban már égő magyarnak lenni, pedig bőven van mire büszkének lennünk, és kell is büszkének lennünk a magyarságunkra.

Ezzel együtt, vonzanak az idegen kultúrák, nyelvek, szokások, ételek, a különböző országok büszkeségei, de legfőképpen az adott nép életérzése. Mindig ezt keresem, ebben minden benne van. Lehet, hogy most megkapom az alkesz jelzőt megint, de ha hiszitek, ha nem, egy nép életérzését legkönnyebben akkor érzed át, mikor bemész a helyi kocsmába az egyszerű emberek közé. Ott mindenki őszinte, és közvetlen. Ígyhát ezt a momentumot sosem hagyom ki!...

Ja, a lecsó! Szóval belecsapok rögtön a közepébe.
Régóta nézegetem a lehetőségeket, és nemrég megakadt a szemem a jegyárakon Csehországba. Prága elég klasszikus uticél, mindenki Budapesthez hasonlítja, hát utánajárok én ennek! Meg persze az sem utolsó szempont, hogy az egyik híressége a cseh sör, amit ugye valószínű nem öntenék ki, ha elém raknának egy korsóval… Feldobtam barátnőmnek az ötletet, majd ezután hetekig mondogattuk egymásnak komolyabb utazási szándék nélkül, míg végül ő tett pontot az ügy végére, azzal, hogy találjuk ki, melyik hétvége lenne a jó. Megvolt az időpont, mostmár nincs visszaút, elmentünk hát jegyet is venni.

Repülőjegyet? Nemnem. Vonatjegyet! Persze repülővel annyi lenne az egész út időben, mint a Soltvadkert- Pirtó távolság autóval, de abban meg mi a jó? El sem érnénk az utazómagasságot, már ereszkednénk is lefelé. Ezzel szemben egy velős 7 órás vonatozás sokkal ígéretesebb. Persze nem MÁV-os viszonylatokban kell gondolkodni, egy kényelmes kis Intercity keresztül Szlovákián, majd Csehország egy részén. Így már egész jól hangzik.

Még órákat sem kell várni a becsekkolásra, és ha véletlen a táskában marad fél liter ásványvíz, nem kell attól tartani, hogy a kedves reptéri biztonságiőrök terrorelhárítás címszavakkal csoportos testüregmotozást tartanak valami hátsó helységben.

Szóval Prága! Egy romantikus nagyváros, enyhe német behatással, egyszerű emberekkel, sok házisörrel, egy kis Kelet-euróba a Nyugat-európában. Ezt gondolom most. Meglátjuk mi sül ki belőle. Már csak két nap, és az előre foglalt szállásunkon találjuk magunkat.

Az idegen nyelvekkel úgy hallottam a Csehek sem élenjárók, remélem, azért megtaláljuk majd a közös nevezőt. Ami az én angoltudásomat illeti, szerencsére sikerült összeszednem némi nyelvtudást Finnországi tanulmányaim alatt. Annyit legalábbis biztos, hogy ha véletlen a hangosbemondó bombariadóról és épület kiürítésről beszélne, nem maradnánk a váróban halál nyugodtan, mint ahogy anno egy Svédországi repülőtéren tettük Takács Gabi barátommal.

Ennyit így előre, ha minden jól megy, pár nap múlva jelentkezem egy kis Prágai beszámolóval!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése