A Cadillac lehúzott ablakán enyhén
sós, tengeri levegő áramlott az autó hátsó ülésére. A kemény
skót szél egy új történet illatát hordozta magában. Mélyet
szippantottam belőle, majd a sofőr fékezett, és megállt a
robosztus kastélyhoz vezető lépcsősorok előtt a parton. Vártam
már mi fog történni, nyílt az ajtó, fél szemmel láttam a
lépcsőkön legördülő bíborszínű szőnyeget is, majd
kiszálltam, és a komornyik elegáns skót akcentussal a
következőket mondta: A kastélya előállt sir Thomas! Már vártuk
önt! És széles mozdulattal visszacsúsztatta kis aranyláncon lógó
zsebóráját mellénye zsebébe. Láthatóan a személyzet is
izgatott volt érkezésem miatt, a felszolgálólányok lopva
összemosolyogtak, a szakács tekintetéből pedig azt olvastam ki,
hogy ma este a legjobb fogásaival készül vacsorára. Ezután a
lakosztályomba kísértek, út közben pedig azon tűnődtem, vajon
mennyire fogom élvezni itt tartózkodásomat, és mennyi ideig élek
majd a skótok vendégszeretetével.
Vagyis mi?? Ja! Nyilván ez valami
olyan sztori lesz, ami nem történt meg. Vagyis a lényeg igaz, de a
körülményeket bevallom kicsit kiszíneztem, már ha nem tűnt
volna fel valakinek!
Szóval a szél tényleg brutálisan
fújt, mikor a kompról leszálltam a Bute szigeten. A hotelhez érve
felsétáltam a lépcsőn, gondosan megfogalmaztam a szövegemet,
amit a portásnak mondok majd, hogy én vagyok az új melós,
elkezdem mondani a monológomat angolul, erre a portás rám néz:
Szevasz! Én meg a Laci vagyok! Hirtelen lefagytam, aztán röhögni
kezdtünk, viszont egyben örültem is neki, legalább egy magyar már
akad rajtam kívül. Mint később kiderült a szállodai munkások
több mint fele magyar, szóval nem lesz itt gond. A lányok pedig
valóban összemosolyogtak mögöttem, mint később kiderült azért,
mert az egyik itt dolgozó csajnak is aznapra várták a barátját,
és azt hitték én vagyok az, már majdnem kísértek fel Niki
szobájába, mikor közölték a portáról, hogy nyilván tévedés
lesz, én nem az vagyok, akinek gondolnak. Azért eléggé
meglepődtem volna, ha a teljes ellátás meg szállás mellé
azonnal érkezéskor még egy barátnőt is mellékelnek, na, mondom,
ez ám a skót vendégszeretet!
Azért mire a szigetre eljutottam
rendesen megküzdöttem a közlekedés mindenféle fajtájával, volt
minden, ami csak előfordulhat, egyedül szerintem a lóháton
poroszkálás maradt ki. Autókáztam, repültem, buszoztam,
vonatoztam, hajóztam, sétáltam mire idáig értem. Bevallom nekem
ezek közül a vonat tetszett legjobban, első osztályú a téma,
bár az ára is ennek megfelelő. A 9 órás busz utamról nem
beszélnék, amivel átszeltem gyakorlatilag Nagy Britanniát
Londontól Glasgowig, hát mondjuk úgy, hogy lebénult a seggem mire
odaértem! Ráadásul éjszaka volt, és semmit nem láthattam az
országból út közben.
Londonhoz is volt szerencsém,
sétálgattam kicsit a központban hétfő este. Azt kell, hogy
mondjam, elég nehezen viseltem a rengeteg nemzetiségit, a fekete
kéregetőket, az Indiaiak pedig úgy érzem nem hallottak még
zsebkendőről. Minden bizonnyal szebb napokat is látott már ez a
város. Az utcácskák viszont barátságosak voltak, a sok kis
egyforma lakórésszel, a vörös téglaépületekkel, és a gyönyörű
sövényekkel, parkocskákkal. Gondoltam beugrok Erzsike nénihez is
a Buckhingam palotába, épp a közelben voltam, de nyilván az
angolok királynőjének korán le kell feküdnie, ezért inkább
hagytam a témát.
Glasgowból vonattal mentem a
tengerpartig. Az állomás egy igazi, nagy pályaudvar, régies
stílusú, elegáns berendezéssel, lámpákkal, kávézókkal.
Nézegetem éppen melyik vágányról is indul a vonatom, erre
meglátok egy csapat iskolást, ilyen címeres, talárszerű iskolai
egyenruhákban. Gondoltam, na, basszus, itt vannak a Roxfortosok! De
akár fehér baglyok is röpködhetnek felettem, én akkor sem
szaladok neki semmilyen falnak, hogy megtaláljam a vágányomat!...
Szerencsére nem is kellett. Az utolsó pillanatban, de kiírták a
nagy kivetítőn melyik is lesz az enyém. Elfoglaltam vagy négy
helyet a cuccaimmal, a telómról Bon Jovi énekelt a fülembe, és
abban a pillanatban úgy éreztem, semmi nem állíthat meg.
A sziget viszont teljesen különbözik
a Britt nagyvárosok stílusától. Rothesey egy igazi kisváros,
tősgyökeres Skótokkal. Megyek az utcán, mosolyognak, köszönnek,
a boltokban az eladók különösen kedvesek. Meglepő ez nekem, nem
erre számítottam. Állítólag kis túlzással mindenki ismer
mindenkit. Sajnos a szigetet csak komppal lehet elhagyni, szóval
kicsit bonyolult az utazgatás, de a sziget jelleg miatt majdnem
mindent el lehet intézni helyben, nem kell semmiért nagyobb
városokba utazni. Ezen kívül nagyon hangulatos. Szimpatikus
városka az tuti!
Tegnap belekóstolhattam a vendéglátós
munka rejtelmeibe. Reggeli és vacsora idején kell dolgoznom, mivel
a konyhán vagyok, főnökék jó fejek, bár a skót akcentusuk
miatt mintha az angoltól teljesen eltérő nyelvet beszélnének.
Ezen kívül egy litván és egy magyar sráccal vagyok beosztva. A
munkáról annyit, hogy úgy kell pörögni, mint egy kematoxos légy,
itt két választás van, vagy megszokja az ember a hajtást és
belejön, vagy helló- szia Skócia.
A munkatársakkal viszont nem lesz
gond, már első este összegyűlt a magyar csapat egy része a
közeli bárban, több új tag is van, nem csak én. Sörözgettünk,
beszélgettünk, de az elsőt nem kell túlzásba vinni, átszámítva
kb. 1000 forintos sörárakon, így a beszélgetésből volt több.
Mindenki huszonéves, mindenki közvetlen, úgy éreztem magam,
mintha már hetek óta ismernénk egymást.
Jó lesz ez gyerekek, jó lesz ez!
Bon Jovi, mi ?:D
VálaszTörlésMert itt kezdődik a zene! :)
Törlés